Ma este, ahogy kiléptem a házból, hogy elinduljak az állomásra, havazni kezdett. Igazi hó volt, nem az a szmötyis esős valami, ami már hétvégén is "megörvendeztetett" minket. Ezt szeretem.
Régen, jó őszi gyerekhez híven az ősz és a tél volt a kedvenc évszakom, de minél idősebb vagyok, annál kevésbé szeretem, különösen a csúnya, komor, esős, ködös őszt. Nyári lány lettem. Vagy még inkább tavaszvégi lány.
A varázslatos decembert azonban soha nem szűntem meg szeretni, az első napjától kezdve az utolsóig. Az első valami gyönyörű, csillámporos csoda kezdete, a vége pedig egyelő az újrakezdéssel. Az új évvel együtt mindig lehetőségünk van egyúttal változtatni is. Észrevettétek már ezt? A december egyszerre halál és élet: halál, mert a természet végleg elbújik a föld és a hó alá, de mellette a születés is: egyrészt keresztény értelemben, másrészt pedig a mi születésünk. Hiszen mikor adjunk magunknak és az életnek új esélyt, ha nem karácsonykor és szilveszterkor?
A december számomra egy ideje a számvetés ideje is. Vannak esték, amikor csak ülök a kályha előtt, és azon gondolkodom, hogy mi történt velem az elmúlt tizenkét hónapban. Milyen célokat értem el? Merre halad az életem? Elégedett vagyok? Mi van a barátaimmal? Megannyi kérdés, amit jó, ha az ember tisztáz magában. Idén - bár van még majdnem harminc napunk - tudom, hogy a mérlegem pozitív lesz. Nem is kicsit.
Egyúttal pedig a december küzdelem is. Az én egyszemélyes küzdelmem a média ellen, ami azon igyekszik, hogy minél több vásárlót csalogasson az üzletekbe és már november elején hirdetni kezdik karácsonyi(!) akcióikat. Hát köszönöm szépen, én abból nem kérek. Így aztán mindig megfogadom, hogy egészen december első hetéig nem foglalkozom sem a karácsonyi díszkivilágítással, sem a TV-vel, de még csak a szupermarketek és könyvesboltok leárazásaival sem. Kivételt ez alól egyetlen dolog képez: az pedig a Vörösmarty téren lévő vásár. De oda szerintem akkor is elmennék, ha augusztusban lenne :D
Ahogy néhányan már tudjátok, májusban valószínűleg Madridba repülök. Még nem 100%, de mivel már erősen a 90% felé rúg, le merem írni. Ez amolyan utólagos karácsonyi ajándék lesz számomra, tőlem magamnak. De hogy miért is olyan fontos ezt most megemlítenem? Mert a helyzet úgy áll, hogy ez bizony nem egy olcsó mulatság, így aztán nem nagyon költekezhetek, bármennyire szeretnék is nektek minden széppel és jóval kedveskedni. Az azonban mégsem járja, hogy semmit ne kapjatok tőlem, amikor pedig néhányatok igenis fontos nekem annyira, hogy megajándékozzam őket karácsonyra. Van olyan, aki már tudja, mit szánok neki (nem, Vii, nem viccelek :D), vannak azonban olyanok, akiknek valószínűleg fogalmuk sincsen róla, hogy egyáltalán terveztem bármit is karácsony jeles alkalmából. Nos, súgok egy titkot: terveztem.
Elgondolkodtam tehát azon, hogy mit adhatnék nektek? Névre szólóan néhányaknak, közben pedig a névtelen olvasóimnak is kedveskedve egy kicsit? Mi az, amihez értek, és nem kerül vagyonokba? A megoldás kézenfekvő volt: írok. Nem nagyregényeket, csak amolyan one-shotokat, rövid egyfejezeteseket, névre szólóan, hétről hétre valakinek ajánlva. Én leszek a ti nem-annyira-titkos angyalkátok. Az első - mikor máskor? - természetesen december 6-án fog felkerülni a történetes blogomra, de ne is próbálkozzatok: nem fogom elmondani sem a párosítást, sem a címzettet :D Egyik történet címzettjét sem, és azt sem, hány ilyen történetet szándékozom írni, hiszen akkor hol lenne a meglepetés, igaz? Bár azt hiszem, akik kapják majd, ezeket a sorokat olvasva már tudják, hogy ajándékozottak lesznek.
Ez az én ajándékom nektek :)
Az első történet címe: Porcukor.
[Jövőre majd mindenki Realos képeslapot fog kapni, nyáron majd jól bevásárolok belőle :'D]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése